A csapattársam volt és mégis becsapott…Másfél év után…nem képes magának megbocsátani és még mindig végezni akar a bátyjával. És most már velem is…Sasuke…Úgy gondoltam,vissza tudom hozni,ha ráébresztem arra,hogy a barátai itt vannak mellette és segítenénk neki megölni Itachit. De nem…ő hálából,amiért vissza akartuk vinni,megkísérelt megölni…Nagyon fáj…már fizikailag is…elrejtettem a könnyeimet…a mosolyommal együtt. Ezt csak ő érdemelhetné meg,csak neki sírok,csak neki mosolygok…már régen,ó,mennyire régen rájöttem,hogy szeretem! És ez több,mint egy barátság…vagyis más. A barátság az amikor megbízunk valakiben és azért szeretjük,mert akit megismertünk,szintén bízik bennünk. De a szerelem más…és nem bízom benne,hiszen meg akart és még mindig meg akar ölni… Nem bízhatok olyanban,aki a halálomat akarja. De szeretem,vele akarok lenni,még akkor is,ha ez az életünk végét jelenti. Önző vagyok,de ő önzőbb nálam…mert megmondtam neki,hogy az életem árán is visszaviszem,hogy szeretem,hogy hiányzik…

- Add fel,Dobe.

- Nem! Sasuke! Visszaviszlek…az életem árán is!- lehajtottam a fejem,majd nagyot nyeldekelve néztem fel rá- Sasuke. Lenézel…idiótának tartasz…nem érdekel. Fontos vagy nekem és én…Sasuke,én szeretlek…Sakura is hiányol…

- Nem tud érdekelni. A ti problémátok.

- Az én problémám te vagy! Önző vagy,Sasuke,önző! Gyere vissza hozzánk! Mi is segíthetünk neked a terved végrehajtásában!

- Nem. Sajnálom…- fordított hátat- Naruto…ne gyere utánam…ha szeretsz…

- Sasuke,te szemét!- kiabáltam utána,de ő már sehol nem volt. Sakura ájultan feküdt a földön,én pedig mellé rogytam és az arcomon folytak le a könnyeim. De akkor is megfogadtam magamnak,hogy nem adom fel…

És most látom Sasukét,több,mint két év után,nem hagyhatom futni! Utána rohanok,a nevét kiáltom,de ő nem figyel rám…futok,de mintha egyre távolabb lenne tőlem,félek,nem érem el…befordulok a sarkon,ahol ő is,de kénytelen vagyok megtorpanni,ugyanis ő ott áll előttem.

- Mondtam,hogy ne gyere utánam…soha.

- Sasuke,ne menj el! Most az egyszer ne menekülj el!- hangom erélyes,mélyebben cseng,mint szokott,de ennek így kell lennie. Dühös vagyok- Maradj!

- Mit akarsz tőlem?

- Nem változtál sokat,Teme…még mindig nem értesz meg!

- Meg kéne?

- Gyűlöllek,amiért elmentél…De most nem ezért jöttem. Meg akarok küzdeni veled és te visszajössz velem! Értettél?

- Ugyan…

- Ha te győzöl,meg is ölhetsz,nem érdekel. Felajánlom az életemet neked és miattad…küzdj meg velem! Mi kell még?

- Csak az…hogy szeretsz még?- kérdése édes csengésként hangzott a fülemben.

- Minek mondjam el? Úgysem kezdhetsz vele semmit…

- Érdekel.

- Az életemnél is jobban!- ágaskodtam fel,hogy ugyanolyan magasságba érjek,mint ő.

- Tisztellek. Ezért…ha nyersz,visszamegyek veled a faluba és felőlem azt is kijelentheted,hogy a rabszolgád vagyok- rántotta meg a vállát- De ha én nyerek,azonnal véged.

Megalkudtunk. Nem érdekel,ha az életemet nélküle kell tovább élnem,akkor élni sem érdemes,megölhet,ha neki így tetszik. A küzdelmet pedig megtartottuk…ő nyert.

- Ölj meg,Sasuke!- a kunai remegett a kezében,készültem a halálra és örültem,hogy ő fog megölni,de végül…el sem hittem,de eldobta! Miért tetted ezt, Sasuke? –kérdeztem volna,de a torkom kiszáradt,nem tudtam megmozdulni.

- Nem…nem tudlak megölni…- lemászott rólam,mert előzőleg rajtam ült késsel a kezében- Miért nem tudlak megölni? Itachi a testvérem,de őt képes vagyok megölni…téged viszont nem…miért?

- Sasuke…- ültem fel- Nem kell gyilkossá válnod…megértem,hogy Itachi nagyot vétett ellened,de hagyj fel a bosszúval,hisz…itt vagyunk mi…annyiszor elmondtam már,de nem értetted meg. De…miért nem tudsz megölni? Azt hittem,gyűlölsz,el akarsz kerülni messziről és meg akarsz ölni- másztam hozzá közelebb. Nem éreztem magam veszélyben.

- Naruto…erre az összecsapásra készültem másfél évet…hogy erősebb legyek nálad…mert úgy éreztem,te vagy az egyetlen,akit nem tudok legyőzni úgy,mint mást.

- Mi? Hogy érted,hisz…

- Nem győztem. Ha győztem volna,most nem beszélgetnék veled,mert te a földön feküdnél.

- Úgy szeretnélek gyűlölni,de nem tudlak…Sasuke,ha annyira gyűlölnélek,mint amennyire az ellenkezőjét érzem…- suttogtam,fejemet lehajtottam a mondatom közben,mert nem akartam,hogy lássa a vörös arcomat- Akkor te millió darabkára lennél szétszaggatva…

- Naruto…- felállt és a kezét nyújtotta,én pedig elfogadtam- Felnőttél hozzám.

Mosolyogtam,sok idő elteltével először…Hiszen tisztel,elismer és egyenrangúan kezel.

- Köszönöm- mondtam,majd megöleltem. Éreztem,hogy meglepődik,de nem tolt el magától. Nem tudom,miért,de érezte,hogy elpusztítana azzal,ha most nem hagyja magát és elmegy- Mi legyen,Sasuke? Mi legyen ezután?

- Semmi- felnéztem rá és már tettem volna fel a kérdést,de megelőzött- Meg akarom ölni Itachit,de…

- Kérlek…- szóltam közbe és már könnyes volt a szemem,de nem akartam,hogy lefolyjon az arcomon,visszatartottam a sírásomat.

- Te fogsz segíteni nekem!- komolyan beszélt,arca komoly és elszánt volt.

- Tessék? Visszajössz?- engedtem el,de ő rátette a kezét a fejemre.

- Nem. A küzdelmet én nyertem. De te ajánlottál valamit,amit én becserélek egy másikra.

- Tessék? Sasuke! Mire gondolsz?

- Velem jössz. Az életed az enyém,mivel nyertem. Vagy a halál…

- Mindenhová követlek,ugyanúgy,mint eddig,csak most tudni fogsz róla- biccentettem.

- És minden kérdésemre válaszolsz. Első kérdésem: Mondd el,miért,hogyan,mikor szerettél belém! Hogy tudsz engem szeretni úgy,mintha nem vétkeztem volna ellened?

- Miért ez érdekel? Érzel tán valamit? Bár…kétlem…- motyogtam.

- Én kérdeztem előbb.

- Hogy miért? Azért mert ismerlek. Tudom,hogy ki van ott belül;ismerem azt a részedet,amit másnak nem mutatsz meg…amelyik sír és nevet,amelyiknek vannak érzései! Már olyan régen kezdődött az egész,hogy azt sem tudom,mikor. Először azt hittem,hogy csak simán kiszerettem Sakurából és ezért érdekelsz jobban…de nem. Miattad szerettem ki belőle,ő pedig beleszeretett Leebe,miután elmentél. De neki is hiányoztál,nem csak nekem! És a faluban,amikor még nem tudták,hogy azzal a kígyóval mentél el,kerestek és féltettek…Még Gaara is Konohába jött,mert hallott az eltűnésedről! Azt hittem,hogy ott fogok meghalni… De akkor éreztem úgy,mikor azt mondtad,hogy gyűlölsz! Ezért jogom lenne ezt viszonozni…

- Nem érdekel sem Sakura,sem Lee,sem Gaara…egyedül te érdekelsz,meg akarlak érteni.

- Tényleg?

- Igen. De innentől,mint már mondtam,az enyém vagy és rajtam áll,hogy élsz-e vagy halsz.

- A tiéd…?- nyeltem egyet és éreztem,hogy hasonlítok egy paradicsomhoz. Boldog voltam,hogy azt mondta,az övé vagyok,mert én…szeretnék az övé lenni…

- Naruto,ne érts mindent félre,ha kérhetem…- köszörülte meg a torkát. Hát izé…nem akarom félre érteni,de annyira örülök,hogy kezdenek a gondolatok cikázni a fejemben…

- Bocsánat…- suttogtam vékony hangon.

- El kell mennünk innen. Most.

- Jól van,de miért?

- Mert ha engem megtalálnak,fel fognak akasztani,azt pedig nem szeretném.

- Felakasztani?! Akkor menjünk!- mondtam és gyorsan felugrottunk a fára és a városon keresztül tartottunk az erdő felé.

- Sasuke,kérdezhetek valamit?

- Igen.

- Érzel valamit irántam?- muszáj tudnom,még akkor,ha nem biztos,hogy igazat mond…

De sokáig nem válaszolt. Megállt az egyik fán és velem szembe fordult,én is megálltam.

- Ne ujjongj,ha elmondom,oké?

- Oké!

- Érzek. Csak még nem tudom,hogy mit. Ezért kérdezgetlek.

- Té…Tényleg? Kérdezz bármit,hátha rájössz!- szemem csillogott,ezt az ő szeme tükrében láttam,mikor odalépett hozzám és olyan közel volt,hogy éreztem a leheletét.

- Naruto,bocsáss meg,de ezt csak így tudom meg…- mondta és én csak pislogtam rá,próbáltam felfogni,mit csinál,végül nem tudtam állni a tekintetét,lehunytam a szemem,mintha féltem volna tőle. Egyszerre éreztem az ölelő karokat a derekamon,a teste melegét és…a csókját az ajkaimon. Megcsókolt! Lágyan és puhán…Selymesen simogatott,mint a nyári szellő a fák leveleit. És mindent elfeledtünk. Hogy őt üldözik,hogy meg akart ölni,hogy fájdalmat okozott…álomba ringatott,hozzám simult,s nem létezett idő. De aztán vége lett. Abbahagyta a csókot,én pedig féltem kinyitni a szemem,mert nem akartam undort látni az arcán,hogy engem csókolt meg és nem egy lányt. De még mindig szorított magához,arcomat megsimította,én pedig nem tudtam megállni…sírtam. Keservesen és boldogan,szomorúan és vidáman,de továbbra sem tudtam rákényszeríteni magam,hogy kinyissam a szememet,addig,amíg meg nem hallottam a hangját.

- Naruto…kérlek…nézz rám…- a hangja…a hangja szomorúságot tükrözött…! Végül kinyitottam a szemem,hogy ránézhessek. Sírt! A sós cseppek halványan látszottak a hófehér bőrén,megkönnyebbülés látszott rajta…Sasuke,boldoggá tettél!

- Sasuke! Te tudtad…ugye?

- Valahol igen- magához szorított,nem akart tőlem elszakadni és én sem tőle. Azt hittem,ilyen soha nem történhet meg,hiszen eddig azt hittem,hogy gyűlöl,de most már tudom,hogy…- Szeretlek,Naruto…

Vége