A rejtekhely

Sasuke a fákon ugrálva haladt jelenlegi szállása felé, s mikor megérkezett a barlang rejtett bejáratához, jól ismert hang szólította a nevén.

- Üdv, Sasuke. Milyen szerencsém van,hogy itt talállak- nyalta meg lassan az ajkait.

- Orochimaru Mester- fordult meg. A férfi közvetlenül előtte állt- Óhajtasz valamit?

- Oh, igen- mosolyodott el vékony ajkaival és belépett a barlangba Sasuke mellett- Kiváló harcos vagy, hogyne lennél, hiszen a tanításom alatt vagy. Neked ugyebár nem jelent gondot egy konohai elrablása sem.

- Ne kertelj. Kit kéne neked elhoznom? A Hokagét? Egy ANBU-t?

- Nem,nem, kedves Sasuke. Nekem ők nem kellenek, őket megölheted, ha akadályoznak.

- Mégis kiről lenne szó?- türelmetlenkedett az Uchiha

- Hozd el nekem a Kyuubi kölyköt- vigyorodott el. Élvezettel figyelte, hogy Sasuke szája sarkán megrándul egy izom- Azt akarom, hogy Narutot hozd el nekem. Képes vagy rá?

- Igen, Mester. Hogyne lennék képes rá- fordított neki hátat- Azt akarod, hogy megöljem?

- Helyes. Nem, most nem kell megölnöd,arra ráérünk- nyalta körbe az ajkát nyájasan- Arra vigyázz, hogy ne csapj zajt, Sasuke.

- Orochimaru Mester!- tekintett hátra megrovóan, ám kifejezéstelen arccal- Tudhatnád, hogyha valaki, akkor én sosem csapok zajt.

- Hm- mosolygott féloldalasan a kígyóképű- Valóban.

- Mikor indulhatok?

- Amikor jónak látod- simított végig tanítványa arcán, majd eltűnt. Sasuke felsóhajtott.

Egy éve él Orochimaru tanítása alatt, de egyszer sem beszélt arról, hogy neki kéne elhoznia Narutot. És már is ilyen hamar elérkezett az idő, hogy Orochimaru parancsát teljesítenie kell. Késztetést érzett arra, hogy arcára kiülhessenek az érzelmei, de nem engedhette meg magának, hiszen mestere bizonyára őt figyeli gyönyörű és veszélyes szemeivel, s élvezet lenne neki, ha egyetlen érzelmet is látna a fiún. Orochimaru tisztában volt azzal, hogy Sasukének a szőke körülbelül ugyanannyira fontos, mint az ő parancsait követni, amit már egy hosszú éve hűen megtett. Ahogy Sasuke is tisztában volt azzal, hogy mestere tudja, mit érez, ezért nem is mutathatta ki. Most mégis szeretett volna haraggal és egyéb vegyes érzelmekkel együtt belenézni egy tükörbe, ahol láthatná saját, igazi arcát, ami kétségbeesett és fájdalmas lenne a kötelesség súlya alatt. De még ha meg is tehette volna, összetörte volna a tükröt, Orochimaru pedig szívéjes álrészvétével ápolgatta volna a legkínzóbb módon a lelkét: Azonnal elrendelte volna, hogy most rögtön induljon Narutoért. Így viszont ideje maradt felkészíteni félig jéggé fagyott szívét a találkozásra és a számára egyértelmű csatára, nem kételkedett a képességeiben, sem abban, hogy el tudja majd hozni. Lehet, hogy szíve teljesen jéggé fog válni, mert jéggé kell válnia ahhoz, hogy ne érezzen mást a kötelesség helyébe.

Elindult. Elrugaszkodott és levetette magát a szikláról a mélybe,majd guggolva ért földet két tölgyfa között, az őszi avarban. Nem is hallatszott, hogy a száraz levelekre huppant, mert azonnal a fára ugrott légiesen és elegánsan, aztán ott folytatta az útját. Mivel a barlang nem volt messze Konohától, az igazi szállással ellentétben, ezért hamar elérte és könnyűszerrel megölte a két őrt, ami a kapunál az útját állta. Hangtalanul suhant a falun keresztül és ellenszenv töltötte el, ahogy néha meghallott egy-egy ismerős hangot, ám egyik sem Narutoé volt. Ahogy Orochimaru akkoriban Sarutobi miatt kötődött a faluhoz, Sasuke csak Naruto miatt, ám ez több volt annál, mintsem, hogy meg tudná ölni. Bár, ennek a ténynek a beismerésével bizonyára boldoggá tenné a szadista mesterét, akit ugyan amilyen mélyen tisztelt és kedvelt, annyira gyűlölt is.

Hamarosan elérte a szőke házát és könnyűszerrel elintézte, hogy be tudjon menni feltűnés nélkül. Naruto hálószobájában találta magát, ahol nem volt senki a késő este ellenére sem. Furcsa hangokat hallott, a víz csobogásából kivette, hogy Naruto zuhanyozik. Feleslegesnek tartotta, hogy elrejtőzzön, a szőke eddig nem vette észre, így mindenképpen meg fog lepődni, annyi ideje biztos lesz, hogy befogja a száját és legalább Konoha határain kívülre hurcolja. Egyszerre a vízcsobogás elhallgatott és egy sóhajt vélt hallani. Itt az idő. Naruto kijött a zuhanyzóból és belépett a szobába, derekán fogva a törölközőjét. Ekkor tágra nyílt a szeme, ahogy meglátta Sasukét és elejtette a törölközőt. A másik először nem foglalkozott vele, mögé suhant és befogta a száját, derekát szorosan átfogta.

- Hm. Milyen kellemes fogadtatás, Dobe- jegyezte meg önelégülten, majd felkapta a másik törülközőjét és Narutoval együtt kiugrott az ablakon. Amint elérték a meredek völgyet, ami kellően messze volt a falutól, Sasuke letette a szőkét és odaadta neki a törölközőjét- Tessék.

- Ghhhh, Sasuke!- akadt ki Naruto és gyorsan magára csavarta a törölközőt, majd eliramodott. Tudta, hogy Sasuke sokkal erősebb, mint egy éve, ő pedig…hát azért ő sem volt gyenge, de inkább menekülőre fogta a dolgot egy szál törölközőben. Sasuke visszafojtott egy vigyort, majd gyorsan utolérte áldozatát és ismét lefogta úgy, hogy a másik mozogni se tudjon.

- Nyugalom, Dobe. Ha azért próbálsz menekülni, mert visszaadtam a törölközőt, akkor le is szedhetem rólad- mondta gúnyosan, bár teljesen tisztában volt vele, hogy a menekülés ez okból csak annyira szolgált, hogy ne húzza le róla többet.

- Teme! Engedj el!- nyavalygott- Mit akarsz tőlem? Nem leszek kísérleti patkány neked és a társaidnak! Engedj el, Sasuke!

- Honnan veszed, hogy vannak társaim? Nincsenek. Csak a mesterem van- mosolygott gonoszan. És valóban, Kabutot ő maga ölte meg, mikor valami mérget akart neki beadni tesztelésképpen… Már az bizonyította mestere számára, hogy erős férfi válik belőle.

- Az sem érdekel! Nem akarlak látni! Gyűlöllek!

- Ugyan…- Sasuke mellkasába késként fúródtak bele a szavak, de csak egy keserű gúnyos mosolyt engedett meg magának. Sasuke levette a kabátját és a szőkére terítette, majd elindult vele a szirt felé- Miért gyűlölnél? Ha gyűlölnél, képes lennél megölni.

- Én nem vagyok olyan, mint te! Nem ölök meg senkit azért, mert gyűlölöm! Ez különböztet meg tőled! Te egy gyilkos vagy…gyűlöllek, mert olyan lettél, mint Orochimaru…- felhagyott a kapálózással, amíg ezt mondta, majd újra kezdte.

- Ne ficánkolj, Dobe, mert mindketten leesünk és megsérülhetsz, mielőtt odaérnénk- mondta kifejezéstelenül Sasuke. Érezte, hogy Narutonak igaza van… tényleg felvette a kígyóképű szokásait, a beszédstílusát és a messzire elmenő szadistaságát is egy kis részben. Ezért átkozta magát és részben őszintén remélte, hogy kivételesen rossz a sejtése mesterével kapcsolatban, amire arra engedte következtetni, hogy Orochimaru csúnyán megkínozza a szőkét.

- Ne ficánkoljak? Jössz ide egy év után, addig még azt se tudom, élsz-e, utána meg elrabolsz és felszolgáltatsz annak a kígyóképűnek! És ne ficánkoljak? Mégis mi a francot képzelsz magadról?- kapálózott, ahogy csak tudott, de a másik kezei erősen fogták.

- Mi van, csak nem aggódtál értem, Dobe?- a mosolya szinte lágy volt, bár ezt a szürke homályban Naruto aligha vehette volna észre, ha nem lett volna olyan közel hozzá.

- Csak szeretnéd!- fújta rá a szavakat és elfordult. Nem kapálózott tovább, mert belátta, hogy értelmetlen lett volna, lehet, hogy még a törölközője is leesik vagy esetleg ő maga, miközben haladnak fel a sziklán- És amúgy is! Azt még meg sem említetted, mi volt az a kellemes fogadtatás? Miről beszéltél?!

- Hm- mosolyodott el perverzen- Lehúzzam rólad a törölközőt, vagy anélkül is rájössz?

- Te…- hirtelen belé nyilallt a felismerés, elvörösödött és újra éktelen kapálózásba kezdett- Teme! Most már duplára engedj el, te perverz szadista szemét!

- Nem kell aggódnod- hajolt közelebb szinte vigyorogva- Én nem érhetek hozzád…

- Uhm…- vörösödött el még jobban és fejével hátrálni kezdett.

- És bár kételkedem benne, remélem, azért Orochimaru sem olyan gonosz, hogy olyat tegyen veled, amit utána még én is megbánnék…- mondta gúnyosan, bár maga a mondat őszinte volt.

- Ne…N-nem vagyok valami tárgy, hogy csak úgy használjanak!- nyivákolt hangosan- És főleg nem fogom magam hagyni! Ha kell, karmolok, harapok, vágok, szeletelek!

- Ez nagyon idiótán hangzott- mosolyodott el halványan.

- A legkevésbé sem érdekel! Nem fogom magam megadni a szadista vágyaitoknak!

- Nem is kell megadnod magad. Anélkül is jól tud majd veled szórakozni a Mester- s hogy Naruto ne kiabáljon többet, befogta a száját és szorosan magához préselte, miközben beértek a barlangba- Ha csendben maradsz, akkor talán később jelenik meg és visz el tőlem.

- Mhhm…- próbált beszélni, de aztán megfeszített izmait elernyesztette és felhagyott minden ellenkezéssel. Sasuke látva, hogy Naruto valamilyen szinten megadta magát, elvette a szája elől a kezét és a sajátja elé tartotta önelégülten vigyorogva.

- Most nézd meg, összenyálaztad a tenyerem- suttogta, majd lenyalta róla a szőke szájnedveit és Naruto törölközőjébe törölte a kezét. A fiú elpirult és elfordította a tekintetét, ezzel még szélesebb vigyort csalva az Uchiha szájára.

A barlang nagyon mély volt, egyre lejjebb haladtak benne, míg elértek egy kis tóhoz, a langyos víz visszatükröződött a cseppkő mennyezeten. Sasuke letette a szőkét a földre és valami kötöző-jutsut használt, hogy Narutot fogva tartsa.

- Maradj itt. Ha jófiú leszel, Orochimaru sem biztos, hogy hamar visszajön. Ülj nyugton és maradj csendben.

- Teme…- szűkült össze a szeme, de a másik ezt már nem látta, mert hátat fordított neki és kifelé tartott a barlangból.

Naruto csak a lépteket hallotta, amik egyre távolodtak, majd lehajtotta a fejét. Elrabolta őt az, akit mindig is tisztelt, egészen addig a percig, míg el nem ment Orochimaruval egy ugyanilyen őszi estén. Addig magának sem ismerte be, de igenis kötődött a fiúhoz érzelmileg, nem is kicsit. Az azt követő napon enni is alig volt képes, kimozdulni meg aztán teljesen képtelen volt, az ágyában szenvedett, néha elsírta magát, amiért ezt tette vele Sasuke. Azon a héten csak azon volt, hogy túltegye magát a dolgon, s nehezen, de képes volt kimozdulni és rámosolyogni újra a barátaira. Sakura tudta, mekkora fájdalmat jelent neki, hogy Sasuke elment, látta egyszer sírni a tónál, odament hozzá és megvigasztalta. Naruto akkor mondta el először magának és egy kívülállónak először azt, hogy miért van ilyen állapotban. Sakura megértette, hogy ez több,mint amit ő valaha érzett az Uchiha iránt és sikerült lenyugtatnia a fiút egy időre. A szőke nem mondta többször sem Sakurának, sem másnak az érzéseit, magában tartotta és legyőzte a rátörő sírógörcsöket, míg végül sikerült elhitetnie a körülötte lévőkkel, még a kunoichivel is, hogy minden rendben van vele…és talán egy kicsit ő maga is elhitte. De most csak a dühétől és zavarától nem tudott koncentrálni arra a tényre, hogy újra láthatja, hogy megérintheti, hogy újra hallhatja azt a mély hangot, amit már rég nem.

Hirtelen közeledő lépteket hallott, de ez koránt sem nyugtatta meg, inkább jobban felkorbácsolta a pulzusát, méregtől és izgatottságtól remegve várta, hogy kit fog meglátni a horizonton, bár tudta, hogy ez még kevésbé fog neki tetszeni, mint mikor Sasuke belépett.

- Üdv, Naruto- nyalta meg az  alsó ajkát a kígyóképű- Ugye emlékszel még rám?

- Sajnos…- vicsorogta ellenszenvesen, mire Orochimaru vékony ajkait széles mosolyra terpesztette. Sasuke megjelent a férfi mellett, ám tekintetét nem emelte a szőkére.

- Ch, Sasuke- nézett sunyin a fiúra- Azért… remélem nem rontottad el a kedvem azzal, amire gondolok…

- Nem. Nem csináltam vele semmit. A fürdőből jött ki. Siettem, hogy idehozzam neked.

- Helyes. A szórakozásunkat nem ronthatja el egy ilyen kis apróság, ugyebár- mondta közelebb lépve a fogságban lévő fiúhoz. Sasuke továbbra sem nézett a szőkére, s bólintott.

- Engedj el, te rohadék!- kiabálta teljes tüdejéből, ám az mosolyogva fél térdre ereszkedett és megfogta az állát és feltolta.

- Nos, Naruto, dicsérem a kitartásodat, de előbb-utóbb be fogod látni a huszadik kínzás után, hogy nem éri meg játszadozni velem.

- És még finoman fogalmaztál, Mester…- mondta cseppet sem olyan jókedvvel, mint amekkora a kígyóképűé volt. Nem akarta, hogy Naruto azt élje át, amit ő…vagy rosszabbat.

- Mi??!

- Mester…

- Igen, Sasuke?- nézett a kifejezéstelen arcba.

- Tudom, elég nagy kérés tőlem, de… ne kínozd meg nagyon, még szeretnék én is játszadozni vele- mosolygott gonoszan, Naruto csak kapkodta a fejét.

- Tudom, hogy… mennyire sokat jelent neked ez a kölyök, ezért legyen- állt fel és Sasuke mögött termett, majd beleharapott a nyakába, oda, ahova a chunin vizsgakor is belemart. A fiúnak nem fájt, Orochimarunak kivételesen nem a fájdalom volt a lényeg, csak újra megízlelte tanítványa bőrének ízét. Sasuke pedig a tavat bámulva hagyta, hogy elidőzzön a nyakán a hosszú nyelv. Orochimaru halk sóhajjal vált el a puha bőrtől és tekintetét Naruto dülledt szemeibe eresztette.

- Nos, mennünk kéne, van egy olyan érzésem, hogy nemsokára jönnek a kis mitugrászok- állt el Sasuke mögül, majd megint Naruto előtt állt és felkapta az ölébe a fiút- Sasuke! Nézd meg, kik jönnek utánunk és intézd el őket- indult el a barlang kijárata felé. Sasuke elsuhant mellettük és végezte a dolgát. Egy tucat ANBU állta az útját, de a fiúnak nem jelentett gondot mindegyikkel végezni. Látta, ahogy Orochimaru elviszi Narutot az igazi szállás felé, s miután megölte az összes rátámadó ninját, követte őket. Két perccel megelőzte őket és felnyitotta az ajtót, ami egy pincés folyosóra vezetett, majd mestere után ő is lelépdelt a lépcsőn és gondosan bezárta maga felett a fűvel álcázott ajtót.

- Kik voltak a kedves látogatóink?

- Ah, csak néhány ANBU- mondta unottan az Uchiha, és szótlanul követte tovább őket. Naruto elképedte a kijelentésen. Sasuke annyira gyors és erős lenne, hogy egy ANBU csapattal is le tudott számolni mindenféle karcolás nélkül? És hamarabb ért oda, mint ők!

Sasuke önelégülten vetett rá egy félmosolyt, pontosan tudta, miért bámul rá így a másik.

- Hm- felelte először Orochimaru- remélem, nem hagytál nyomot.

- Ha hagytam volna, már rég ránk törtek volna- mosolygott továbbra is Narutora. A szőke pedig tudta, hogy igaza van, ismerte már annyira az osztagot- Egyébként…- tekintett fel mestere hosszú fekete hajára- mi a terved Narutoval?

- Heh, Sasuke. Nem változtál ebben a tekintetben. És akárhány év telik el, ebben nem is fogsz.

- Nem. Egyszer már mondtam neked, mester, hogy Naruto az enyém- tekintett le rá felismerhetetlen arckifejezéssel. Naruto mocorogni kezdett, ám mivel a száját előzőleg Orochimaru bekötötte, ideges nyögdécselésen kívül nem tudott semmit mondani.

- Oh, igen, Sasuke- vigyorgott szélesen a férfi. Sasuke is elvigyorodott, amint az erős pírt látta a szőke arcán és mestere észrevétele nélkül simította meg a pír vonalát.

- Mindjárt ott vagyunk, Mester- lépett melléjük és kitárta az ajtót maguk előtt, ami egy kisebb szobába vezetett. A szobán áthaladva még egy ajtó következett, vasból kovácsolt volt és hatalmas, és egy szintén hatalmas teremhez vezetett. Léptük visszhangzott és sorban kapcsolódtak fel a fényesebbnél fényesebb lámpák. Sasuke hirtelen megtorpant- Orochimaru Mester! Nem mondtad, hogy más is van itt!

- Nyugalom,Sasuke- mondta nyájas hangon- Csak egy kis féreg az, mindjárt elintézem.

- Ve..ée…e a öeje…- nyögte Naruto, ami végül csak azt jelentette volna, hogy meg akart szabadulni a száját befogó kötéltől, ami lassan a levegőhöz jutásától fosztotta meg. Sasuke egy mozdulattal kioldotta és elégette a kötelet egy jutsuval- Kösz...khm…

- De ha megszólalsz, mással tömöm be a szádat és biztos vagyok benne, hogy visszasiratod a kötelet- mosolygott perverzen,mire Naruto mélyen elpirult.

- Teme! Elegem van a hülye beszólásaidból!

- Dobe, most jobb, ha befogod, mert van itt olyan, aki szívesen felfalna elevenen- vigyorgott Sasuke. Orochimaru  letette a szőkét.

- Igen. Ráadásul szó szerint is értheted- mondta gúnyosan, majd bólintott Sasukének, aki leperzselte róla a kötelet.

- Uhm- nyelt egyet- Ruhát azért ugye kapok majd…?

- Egyelőre ne reménykedj- felelte a kígyóképű és mint mindig, most is megnyalta az ajkát. Naruto hátrált egy-két lépést az ijesztő mozdulatra és a nem sok megelégedéssel szolgáló válaszra, mögötte viszont Sasuke állt és majdnem nekiment.

- Nos, Dobe, én ez ügyben nem tehetek semmit- mosolygott- örülj, hogy rád adtam a kabátom.

- Úgy is lekerül róla a kivizsgáláskor- vetette oda Orochimaru, miközben jutsut formált és kinyitotta az ajtót. Bevezette a félénk szőkét maga előtt és Sasuke őt követte, majd megálltak egy természetes fényű folyosón, ahol három szoba volt.

- Ha ki akarnál szökni, jegyezd meg,hogy ez az egyetlen esélyed, ugyanis az ablakon túl egy nagyon mély szakadék van, a mélyén egy nagy folyóval, amiben ki tudja, milyen állatok rejtőznek, Dobe- mosolyodott el.

- Nem mintha hagynád kiesni…- mosolygott sunyin Orochimaru. Sasuke rendezte az arcának vonalait és mesterére nézett.

- Nem, valóban nem- válaszolta és beléptek az orvosiba, amit akkoriban Kabuto épített ki.

- Kár, hogy megölted Kabutot, ő most a hasznunkra vált volna- mondta a kígyóképű.

- Mi?!- meredt rájuk Naruto- Sasuke, te megölted Kabutot!

- Maradj nyugton, ez fájni fog- mondta kitérve a válaszadástól és belészúrt egy tűt és vért vett tőle. Naruto felszisszent, de tűrte, Sasuke aztán kivette belőle a tűt. Mikroszkóp alá tette és megvizsgálta. Világosan látta, hogy a Kyuubi vére ugyan benne van,de nem osztódik Narutoéval szemben. Egészséges.

- Eddig normális.

- Akkor rendben- felelte Orochimaru és lenyomta az ágyra Narutot- Most maradj nyugton, egyelőre még úgysem csinálok veled semmit. Hunyd be a szemed.

- Na de…

- Hallgass. Ne akard, hogy én ragasszam le- mondta. Naruto nyugton maradt és nagy lélegzetet véve nyugton maradt és becsukta a szemét. A férfi széles mosollyal újra és újra végignyalt az ajkán,majd levette a szőkéről a kabátot és a törölközőt. Naruto elvörösödve, szemöldökét összehúzva kezét az ágyéka elé tette- Nana, így nem tudom megvizsgálni a chakrádat, Naruto.

- Egyszer úgyis megöllek ezért…- suttogta a szőke és kinyitotta a szemét. Ám Orochimarura rá sem nézett, egyből Sasukéébe fúrta a tekintetét, aki állta a pillantást. Talán neki szólt az előbbi mondat, talán nem,de Sasukét nem különösebben érdekelte. Naruto hirtelen akkora fájdalmat érzett a hasán, hogy megrázkódott és köhögni kezdett.

- Hm. Kiváló reakció- mosolyodott el a férfi.

- Mi a francot csináltál velem?- nézett Orochimarura, ám az tovább nyomkodta a köldökénél lévő részt. Ám nem csak egyszerűen nyomkodta, a chakrájával ingerelte a rókát és ez váltott ki Narutoból fájdalmat.

- Azért vigyázz vele, Orochimaru Mester, mert a végén felhergeled a rókát és kiszabadul.

- Hergeld csak, te szadista rohadék- köhögte egyre fájóbban- Akkor majd ellátom a bajodat!

- Attól még messze vagyunk. De ha gondolod, hergelhetem egy darabig, hogy minél könnyebb legyen kiszakítani a testedből- mondta hetyke mosollyal Sasuke felé fordulva annak ellenére, hogy a mondatot Narutonak intézte. Tudta jól, hogy a fiú nem veszi jó néven, ha a szőkéhez ér, épp ezért nem hagyta volna ki ezt a dolgot sem. Imádta nézni Sasuke szenvedő arcát, amit eddig csak egyszer láthatott teljes fényében: akkor, amikor először harcoltak egymás ellen igazából. Persze, a kígyóképű jól tudta, hogy Sasuke még koránt sem olyan erős, hogy akkor le tudta volna győzni, de élvezte, hogy kedvére játszadozhat tanítványával, sok véres sebet, gyógyulhatatlan heget szerezve neki. Hallgatni a fájdalmas, de a harcot élvező fulladozó nyöszörgését, nézni a fáradt, verejtékes, szépen ívelő arcát, ahogy újra talpra áll és szánalmasan közli, hogy le fogja őt győzni… ez volt Orochimarunak a legeslegnagyobb élvezet, amit Sasukétől kaphatott azon kívül, hogy akármikor megkóstolhatta a bőrének, a nyálának, s a vérének az ízét. Ezért nem hagyott volna ki egyetlen egy alkalmat sem, amikor láthatja azt a gyönyörű arcot.

- Ez fáj…- nyögte Naruto, miközben próbálta eltolni a hasától a férfi kezét, vajmi kevés sikerrel. Sasuke szemöldöke egy röpke pillanatra összefutott, mire Orochimaru eszelősen nézve rá, elengedte a szőkét és Sasukéhez lépett.

- Na jó, egy ideig békén hagyom. De még visszajövök, ne félj- suttogta és megnyalta Sasuke ajkait, majd eltűnt.

Az Uchiha felsóhajtott és visszaadta Narutonak a kabátját és a törölközőt, amivel eltakarhatta magát, majd intett neki, hogy menjen utána. Naruto szótlanul követte őt végig a folyosón, majd fel a lépcsőn, ahol kicsit halványabb fényű lámpákkal volt megvilágítva az azt követő folyosó, ahol sok ajtó volt. Sasuke benyitott az egyikbe, amiről azt feltételezte, hogy üres, a feltevése helyes volt. Naruto tétován belépett utána és egy rendes szobának tűnt, vörös ágyneműjű ággyal, szekrénnyel, szellőzőnyílással, íróasztallal.

- Itt fogsz lakni mostantól. Fogadd el- mosolygott féloldalasan- Ha bármi kell, mondjuk nálad szerintem a kaja a legfontosabb, akkor lemész a lépcsőn és balra. De egyébként ha valami más kell, akkor szólíts. A leghalkabb suttogást is meg fogom hallani, tehát ne ordíts, ha lehet- mondta gúnyosan és elindult kifelé az ajtón. Naruto felé fordult.

- Sasuke…

- Hm?- fordult vissza az említett.

- Miért… miért engem? Miért nem akárki mást… akit nem utálsz… vagy aki akar is menni…- sorolta a lehetőségeket, bár bele sem gondolt, hogy kiről beszélhetne, aki megfelel ezeknek.

- Ugyan, Dobe- csukta vissza az ajtót és mellett termett- Ha utálnálak, te már halott lennél.

- De hiszen megpróbáltál megölni!- mondta Naruto dühösen, ám Sasuke a szájára tette az ujját.

- Az nem fog még egyszer előfordulni.

- Miért…

- Azért téged, mert te vagy az egyetlen, aki Konohához fűz. Most, hogy itt vagy, már nem érdekel, ha elpusztulnak a nyomorultak- mondta a szemei közé nézve- Nem utállak.

- Akkor…

- Nem, Dobe. Nekem nincs szándékomban kínozni téged- mondta, mintha csak a gondolataiban olvasott volna. Leült egy székre- Vártam már azt a napot, hogy ide hozhassalak. Aztán Orochimaru Mester ma parancsot adott arra, hogy hozzalak el.

- Úgy is ki fogok innen szabadulni! Nem tudom, hogy képzeltétek ezt, de nem egy tárgy vagyok, amit könnyen el lehet lopni a piacon!

- Pedig téged könnyen elhoztalak- mosolyodott el- De nem, nem tárgy vagy. Viszont a mesteremnek dolga van veled. Még nem tudom, mi.

- Nem akarom, hogy az a féreg még egyszer hozzám nyúljon, mert letöröm a kezét!- morogta.

- Oh, arra semmi szükség nem lesz, mert ha hozzád nyúl egy pillanatra is, akkor én hamarabb letöröm a kezét, mint te azt képzeled- hajtott oldalra a fejét, megtámasztva a szék háttámlájának. Naruto előredőlt.

- Kérdezhetek valamit?

- Amit akarsz- mondta unottan a másik.

- Mi az…- nagy levegőt vett, hogy hevesen dübörgő szíve kicsit megnyugodjon- Mi az, hogy a tiéd vagyok??!

- Heh- mosolygott önelégülten Sasuke- Ahogy hallottad.

- Ismétlem: NEM…VAGYOK…TÁRGY!

- Mondtam én ilyet, Dobe? Az enyém vagy. Akár akarod, akár nem. De annak örülhetsz, hogy a Mesternek semmiképpen nem adlak át- hunyta le a szemét. Mire felnyitotta, Naruto az öklét meresztgetve szinte belemászott az arcába és úgy kiabált.

- Már elegem van belőled! Nem elég, hogy elrabolsz, kinyomják belőlem a szuszt, még te is a sajátodnak tekintesz és kijelented, hogy akármit tehetek, a tiéd vagyok?!!- az ökle suhant a levegőben, ám a másik keze megállította és körbefonta. Sasuke nem szólt semmit, csak lehúzta magához Narutot, és megcsókolta. A szőke kigúvadt szemekkel nézett az Uchihára, majd elrántotta a fejét és hátat fordított neki- Oh, hogy én most hogy gyűlöllek!

- Hn- morogta, majd felállt és kiment. Naruto az ajtóra nézett, miután az becsukódott és szeme könnyel telt meg. Nem kezdett el sírni, mert úgy érezte, nem szabad, ezért lenyelte a könnyeit és felsóhajtva a szekrényhez lépkedett. Kitárta a két ajtót és sok ruhát talált benne. Főleg orvosi köpenyeket, fehér vagy fekete felsőket és melegítőket. Átsétált az egyik fiókhoz és kihúzta. Sok orvosi felszerelést talált és a fiók mélyén pár kibontatlan alsót. Kibontotta és felvett egyet, majd visszament a szekrényhez és felvett egy melegítőt az ott lévők közül. Keresgetett egy normális felső után és hamarosan talált egy narancssárga pólót, ezt is felvette.

Hirtelen Orochimaru lépett be, aki mögötte termett és ráérősen megnyalta a fülcimpáját.

- Éhes vagy, Naruto?

- Nem!- vágta rá és váratlanul Orochimaru fejét célozva bokszolt egyet. Természetesen nem sikerült eltalálnia, a férfi immár előtte állt.

- De élénk vagy…- mosolygott negédesen, ami elundorította a szőkét- Sasuke jófiú volt és evett velem. Ízlett neki, ebben biztos vagyok- változtatta a mosolyát perverzzé.

- Hagyd békén Sasukét!- tört ki. Még maga is megdöbbent azon, hogy ilyet mondott, hát még Orochimaru, aki egy kis szünet után végignyalt az ajkain.

- Micsoda hirtelen változás, Naruto. Egyik pillanatban még utálod, a másikban már megvéded, nehogy szegény „ártatlan” Sasuke a kígyó csapdájába essen, hm?- mondta, majd az ajtónál termett és változtatva hangulatán végignézett rajta- Nos, ha nem vagy éhes, nem kell enned, a te dolgod, hogyha éhen akarsz halni. Bár… Sasuke azt mondta, hogy biztos velünk eszel majd, hiszen a kedvencedet főzte, milyen kedves. Ha mégis szeretnél rament enni, majd gyere le- zárta be maga után az ajtót. Naruto kissé elpirulva nézett utána, majd úgy döntött, hogy enged a hasának és lemegy enni és úgy fog tenni, mintha semmi sem történt volna.

- Azt hittem, már le sem jössz enni, Dobe- mondta Sasuke, amint meglátta őt.

- Elvileg nem volt szándékomban- morogta, majd leült az asztalhoz- Hol van Orochimaru?

- Érdekelne, mi? Elment egy kis időre.

- Kis időre?

- Az nála kb. két-három nap- szolgálta fel az ételt Narutonak.

- Addig könyöröghetek neked, hogy engedj el- válaszolta gúnyosan vigyorogva.

- Esélyed sincs- mondta ugyanígy és leült elé.

- Ellenben arra több, hogy ha visszajön, mindketten a földbe döngöljetek…- morfondírozott előre félve egy keserű arckifejezéssel, majd hozzálátott az evésnek.

- Mondtam már, hogy őt nem engedem hozzád érni. Sőt, senki mást sem.

- Én meg azt nem engedem, hogy te hozzám érj. Így aztán meg van oldva a helyzetem…- mondta a szemöldökét ráncolva. Többet nem is foglalkozott a beszélgetéssel, figyelmét a ramenre terelte, s mikor már a második adagot kezdte elfogyasztani, Sasuke megszólalt.

- Látom ízlik.

- Nagyon- vigyorgott rá úgy, mint régen. Sasukének nosztalgiaérzése támadt és kénytelen volt kedvesen elmosolyodni, ezt a szőke is észrevette- Min mosolyogsz úgy?

- Semmin- vágta rá- Egyél.

- Ez a mosoly szebb, mint az elviselhetetlen egoista vigyorod- húzta el a száját, majd tovább evett, mintha nem mondott volna semmit. Sasuke mosolya szélesedett, majd elfojtotta magába azt a vigyort, amit Naruto a legjobban utál. Eddig ezt a vigyort soha nem kellett magába fojtania, ám most megtette, a szőke kedvéért.

Felállt és egy apró csókot nyomott Naruto homlokára, mire az elpirulva morgott.

- Ezt ne csináld többet!- lökte el magától és felállt az asztaltól és hátrált egy lépést- Tarts ezentúl két lépés távolságot!

Eszem ágában sincs!, akarta mondani, de helyette halványan mosolyogva ennyit mondott- Jó éjszakát, Naruto.

Másnap reggel egy elég nyomasztó tény ébresztette Narutot. És ez esetben a nyomasztó szó szerint értendő. A szőke már a párnája alól kapta volna ki a kunait, de mikor rájött, hogy nincs ott, egyben rádöbbent, hogy hol fekszik. Lassan kinyitotta a szemét és egyenesen az eszelősen vigyorgó arcra nézett. Szó nélkül lelökte magáról Sasukét és a csap felé vette az irányt, hangosan becsapva az ajtót maga után. El sem hitte…hogy képes Sasuke ezt tenni vele? Megőrjíti, hogy a fiú ennyire rámenős, pedig oka sincs rá… Naruto elpirult, majd hideg vízzel mosta le magáról a fáradtságot. Kilépett a fürdőszobából, a fekete szemek egyből végignéztek rajta, míg ő kereste az egyetlen dolgot, amit magával hozott az elrablása során: a törölközőjét; majd egy fekete alsót, egy pólót és egy nadrágot.

- Tűnj már el innen, Teme!- sziszegett

- Szeretnéd, mi?- nézett rá fölényesen.

- Nagyon is!- mondta, majd beviharzott a fürdőszobába, miután Sasuke elterpeszkedett az ágyán és nem úgy látszott, mint aki el akart onnan menni. Levetette a pizsamáját és beállt a zuhany alá, ami kellemes meleget nyújtott elfeküdt testének. Nem sokáig zuhanyozott, félt, hogy netán Sasuke rányit, vagy Orochimaru mégsem ment el, és Sasuke hazudott neki…

Tehát hamar végzett és miután megtörölközött, felvette a ruhákat, amiket bevitt magával, majd mivel zoknit sehol sem talált, papucsban lépett ki, a törölközőjével a nyakán. Nagyjából megtörölte lelapult, vizes tincseit, majd megrázta a fejét, hogy a haja visszaálljon eredeti szétágazó állapotba. Sasuke felállt és bevárta Narutot az ajtónál.

- Gyere, Dobe, adok kaját- mondta, s a hangjában mintha némi kedvesség lett volna. Beletúrt a szőke tincsekbe, mire egy elégedetlen morgást kapott. Naruto egyszerűen nem tudta elhinni, hogy Sasuke olyan…, amilyen a szőke akarta valaha, hogy legyen. Néha kedves, törődő és azt az ellenállhatatlan és szép mosolyát mutatja neki. Valaha a szőke akarta, hogy azok az ajkak az övéi legyenek, de most össze volt zavarodva és cseppet sem segített a helyzetén, hogy egy félig-meddig  sötét, földalatti házban van vele, viszont ő Orochimaru parancsainak engedelmeskedett.

- Sasuke…

- Igen?- nézett hátra. A szőke félénken állt meg és félretekintett.

- Megváltoztál.

- Hm?- fordult egész testével Naruto felé.

- Megváltoztál, én… nem így ismerlek!- nézett fel. Nem tudta, hogy Sasuke vajon érti-e azt, amit nem tud a szavaival kifejezni,de ez nem gátolta meg abban, hogy elmondja a különös érzéseit- Orochimaru miatt változtál meg? Miatta vagy ilyen?

- Mi történt? Miről beszélsz?- nézett rá furán, talán kicsit úgy, mint régen.

- Miért vagy Orochimaru mellett? Miért szolgálod ezt a férget?

- A mesterem. Ő tanított és tanít meg minden jutsut, ami a bátyám ellen hasznos lehet.

- Én…- sóhajtott és lassan megrázta a fejét- Én nem akarom, hogy ilyen maradj. Összezavarsz.

- Nem megyek vissza Konohába- zárta le a beszélgetést, majd megfordult és elindult a konyhába. Annak idején, amikor harcoltak egymással, amikor meg akarta ölni… akkor is ezeket a jeges szavakat ejtette ki a száján, és soha nem szívta volna őket vissza.

Naruto tétován újra elindult a fiú után és beért a konyhába, majd leült. Fel volt tálalva a ramen, Sasuke a mellette lévő széken ült és egy fele akkora adaghoz kezdett hozzá.

- Köszönöm, Sasuke- mosolygott akaratlanul is kedvesen, s meglepődésére ugyanezt kapta vissza. Hamar megette, majd elvigyorodott és hátradőlt a székében.

- Ichiraku után te készíted a legjobb rament!

- És ez ingyen is van- mondta megrovóan Sasuke. Sokáig csönd telepedett közéjük.

- Öhm… Megkérdezhetném, hogy miért kellek én nektek? Mármint… úgysem tudjátok kiszívni belőlem a Kyuubit, mert ő nem hagyja. Ő hozzám tartozik.

- Orochimaru Mester már kiszívott egy szörnyet. Az Akatsuki pedig kettőt. Neki még legalább kettő kell, hogy le tudjuk győzni a bátyámékat.

- A Kyuubi nem fogja könnyen adni magát! Ahogy én sem!

- Te más célokra kellesz- mosolyodott el, Naruto beharapta az ajkát és elpirult- Nem akarunk sem kísérleti nyúlként, sem használati tárgyként, sem pedig áldozatként felhasználni.

- Akkor…?- megremegett, amint Sasuke megfogta a vállát. Félt. Igen, határozottan félt.

- A Mesterem csak a Kyuubit akarja és engem. Nekem nem kell a Kyuubi. Nekem te kellesz…- mondta, majd egyre közelebb hajolt a remegő ajkakhoz, de egy hang váratlanul félbe szakította őket.

- De Sasuke! Nélkülem akartátok elkezdeni a partit?- nyalta meg az ajkát Orochimaru. Sasuke idegesen sziszegve távolodott el Narutotól és felemelte mestere szépen ívelt szemeibe a tekintetét. Orochimaru kiélvezve a kellemetlen pillantásokat, tovább fűzte a dolgot- Ronda dolog, nem gondolod? Egy ilyen kis ártatlant megrontani a te bűnös csókjaiddal…

- M…M-mi?- eszmélt fel a szőke Sasuke bűvköréből és hátrapillantott.

- Tudom, hogy legszívesebben felfalnád, de engem akkor is meg kellett volna várnod- vigyorodott el a férfi Sasuke szinte kétségbeesett arcára.

- Orochimaru Mester- hunyta le a szemeit, összpontosítva arra, hogy az arcberendezése ismét kifejezéstelen legyen. Eltávolodott Narutotól, aki elpirulva fordult vissza és szinte értetlenül nézett a másikra.

- Lenne más dolgod is, nem igaz, Sasukém?- vette még nyájasabbra a hangját, kihangsúlyozva az utolsó szót. Sasuke bólintott és egy pillanat múlva eltűnt.

- Ne, Sasuke! Hová tűnt?- nézett körbe, ám sehol nem látta az Uchihát.

- Ne félj, tíz perc múlva itt lesz, garantálom- mondta, majd ő is eltűnt. Naruto üresen pillantgatott hol Sasuke, hol Orochimaru hűlt helyére. Végül felsóhajtott felállt. Úgy döntött, ideje körbenézni a házban, hátha talán valami fegyverfélét.

Végigsétált az alsó szint folyosóján, ahol egy csomó poros szekrény és egy tropára ment ágy helyezkedett el. Visszafordult és felment a lépcsőn, ahol a sok szoba volt. Halkan elment mellettük, míg az utolsónál halk hangokat hallott. És azok a hangok nem tetszettek neki. Fuldokló nyögések, sóhajtások sorozata, amelyet egy szisszenés előzött meg… Hirtelen a szeme előtt egy számára megbocsájthatatlan dolog jelent meg… ahogy Orochimaru Sasukével… A hangok elhaltak.

- Kész is vagy- mondta bentről Orochimaru a szokásos hangján. Naruto megijedve futott be a szobájába és pár perc múlva hallotta, amint elhalad a szoba előtt a két személy, ám az egyik megáll az ajtajánál. Merte feltételezni, hogy Sasuke az…

- Bent vagy, Dobe?- nyitott be az Uchiha, mire egy bólintást kapott. Sasuke erősen a vállához fogott egy rongyot, amin átütött a vér.

- Mi történt veled?- futott oda. Hát persze!, sóhajtott fel, Hogy is gondolhatta, hogy Sasuke és Orochimaru olyan dolgot művelnek…

- Lecsapolta a véremet az a vámpír- sziszegte gúnyosan- Miért, nem úgy látszik?

- Eh- bólintott Naruto, lehajtva az egyre vörösödő fejét.

- De…te másra gondoltál, igaz, Dobe?- kérdezte egyre növekvő önbizalommal, amiben egyébként sem volt soha hiánya. És a Dobe valóban másra gondolt, ez látszott a skarlátvörös arcán is- Nem, nem feküdtem le vele.

- És senki mással sem?- kérdezte halkan Naruto. A másikat meglepte a kérdés, aztán elmosolyodott és maga felé fordította a vörös arcot.

- Nem- nézett a kék szemekbe, amikben megnyugvást talált- De ne hidd, hogy nem lenne tapasztalatom, ha téged kéne lefektetnem.

- Húzz ki a szobámból, Teme!- pattant fel dühösen- Túl jól vagy!

- Csak vicceltem, Dobe- mosolyodott el hamiskásan. Bár… ki tudja, melyiket találta igaznak a két válasz között…

Igaznak? Heh. Hiszen most is hazudott… De Narutonak ezt nem kellett tudnia. Bízott a képességeiben, hogy álarcát fent tudja tartani legalább addig, amíg ki nem megy a szobából. Az igazság Orochimaruban rejtőzött, akinek esze ágában sem volt hosszabb beszélgetést kezdeményezni a szőkével, neki csak a Kyuubi kellett, onnantól nem érdekelte, mi lesz a szőke sorsa… Viszont, ahogy Sasuke hazudott, őt az sem érdekelné, ha Naruto tudná az igazságot. A feketehajú lefeküdt vele egyetlen egyszer… Akkor, amikor meg akarta ölni Narutot a chunin vizsga végezte után. Sasuke akkoriban állt a férfi elé, hogy szeretné megkérni őt, hogy tanítsa, Orochimaru pedig próbálgatta a fiú határait. A fájdalomküszöbét mindenképpen el akarta érni… mind fizikailag, mind lelkileg- sikerült neki. Fizikailag azzal a harccal, lelkileg pedig…hát, más volt a helyzet, ugyanis Sasukét nem érdekelte, hogyha meghal Sakura, Kakashi, a falu… az sem rázta meg, hogy azt mondta neki, hogy egyszer egymás ellen fognak harcolni és ő elveszi a testét. A legkevésbé sem érdekelte, nagyon elszánt volt. Ám volt egy dolog, ami megtörte a fiút, ez pedig Naruto volt. Amikor meg akarta ölni, a saját testével védte meg az alig lélegző testet. Akkor kizárta, hogy Naruto az övé, csak az övé és nem hagyja meghalni. Ekkor pedig Orochimaru még egy próbát tett Sasukével, kihívás képen, Naruto életéért cserébe, úgymond. Akkor történt meg. Sasuke belegyezett, és nem mondta, hogy nem élvezte. Naruto miatt tette, de egy kis részben vonzotta a szadista mestere. De azóta nem. Egyszer Orochimaru megint megpróbálta megölni a szőkét, ám Sasuke megsebesítette a karját, jelezve akaratát és azt, hogy ezzel nem könnyen lehet őt sakkban tartani.

- Sasuke, jól vagy?- szólongatta Naruto- Hagyd, hogy megnézzem a sebet!

- Jól vagyok- mosolygott rá. Észre sem vette, hogy túl sokat gondolkozott a múlton- Nem kell, Dobe, köszönöm. Be fog gyógyulni két napon belül.

- Biztos?- nézett rá aggodalmasan a tengerkék szemeivel. Sasuke szerette volna elmondani, hogy mi az igazság, de a büszkesége nem hagyta.

- Aggódsz értem?- vetett oda egy önelégült mosolyt. Narutoból nem váltott ki különösebb reakciót, ezt furcsállta.

- Igen, Sasuke, aggódok- válaszolta komolyan- Mindig aggódtam érted, mióta ismerlek. Nem hiába, Sasuke.

- Naruto- villantotta fel komoly fekete gömbjeit a kékekbe. Szerette volna, ha lezárják ezt a dolgot, viszont szeretett volna így maradni vele, mert ilyenkor nem az idióta, semmit nem értő arcát látta, sem azt, amelyik gyűlöli őt és mesterét, hanem magát Narutot, akihez annyira ragaszkodik- Ezt már lezártuk egyszer. Miután a Kyuubit kivettük belőled, te szabad ember leszel, nem tartalak itt.

- Azt hiszed, Teme, hogy képtelen vagyok elszökni?- mosolygott kisfiúsan- Én, a nagy Uzumaki Naruto? Ha találok egy fegyvert, biztos a nyakadhoz szegezem, efelől biztosítalak!

- Hm, Dobe. Ha lenne nálad legalább tíz kunai, akkor sem tudnál a nyakamhoz szegezni egyet sem- mondta fölényesen, mire a másik finoman meglökte.

- Ha meggyógyultál, majd kipróbáljuk!- nézett rá durcásan. Aztán csak egy pillanatra hunyta le a szemét, a másik máris lefogta és egy csókot nyomott a szájára- Engedj el!

- Nem, Naruto- lehelte, majd fogásán enyhített és lágyan körülölelte a szőkét, ám ő - vagy meg sem érezte vagy nem akart menekülni, de- hagyta, hogy Sasuke ringassa az ölében, miközben fejét már a nyakhajlatába tette. A szőke az ölelésbe bújt, és próbált úgy elhelyezkedni, hogy a másik sérülésében ne okozzon kárt.

Valaha szerette volna így ölelni… lehunyt szemmel, lágyan… csak ők léteztek, senki más… De erre ezelőtt nem volt lehetősége. A mindig hideg és lenéző Sasuke Orochimaruval elment edzeni, hogy utána meg tudja ölni a bátyját. Ahogy most látta, az a Sasuke örökre elveszett azzal a fájdalmas nappal, s egy új lépett a helyébe, amit csak neki mutatott. Mi okozhatta a gyökeres változást? Újra meg akarta kérdezni, vagy megmondani neki, hogy bízhat benne, de nem volt szíve megszakítani a kellemes pillanatot, amit egymás karjában tölthettek, Orochimaru, gondok, fájdalom, és gyűlölet nélkül.

- Nem engedlek el- hallatszott Sasuke susogássá halkult hangja. Naruto megborzongott a hangtól, majd érezte, ahogy a másik halvány csókokkal illeti a nyakán az erét, és mélyet szív az illatából. Hallotta Sasuke nyugodt sóhaját, ahogy újabb csókot nyom ugyanoda, majd eltávolodik tőle. Ő nem akarta, hogy elváljon tőle, mert így eltűnt a kellemes meleg körülötte, és mert nem akarta, hogy az Uchiha a mélyvörös arcát látva megjegyzéssel tönkretegye a pillanatot. Ám Sasuke ahogy megpillantotta a szőkét, kedvesen elmosolyodott és végigsimított az arcán, majd a homlokára adott egy csókot és távozott a szobájából.

- Orochimaru Mester- szólt oda neki a fiú. Hangja visszhangot vert a teremben.

- Hm, Sasuke?- válaszolt szokásos hangján és a fiú előtt termett- Csak nem menni készülsz?

- De igen. Van egy kis… dolgom- mondta megemelve a szája sarkát, a férfi szélesen mosolygott és kérdőn nézett rá- Csak beszerzek pár növényt.

- Rendben, de ne maradj el sokáig- nyalt végig hosszú nyelvével Sasuke ajkán, majd a fiú eltűnt és csak az ajtónál állt meg önelégülten mosolyogva.

- Ígérem, hamar viszontlátjuk egymást- majd eltűnt.

Orochimaru kuncogva tört fel egy jutsut egy dobozról, aminek a tartalma három tekercs volt. Mindegyiken japán írásjelek voltak, az egyik egy új tiltott jutsut tartalmazott, amit majd Sasukével akart megtaníttatni, a másik kettő egy-egy útvonalat rejtett falukról és kincsekről, a hátoldalukon térképpel. Elvitte őket egy könyvtárszerűségbe, majd a dobozt szétrobbantotta és elindult az emeletre. Halkan bekopogott, majd a kiszűrődő hangot hallva benyitott. Naruto az ágyon ült, ahol valószínűleg már rég óta ülhetett, mert semmi mozgolódást nem hallott, mielőtt benyitott volna.

- Nos, a mi kis Sasukénk egy kicsit elment… rendezni a szép sebet a vállán- mondta megnyalva széles ajkait, és egy pillanaton belül Naruto mellett termett, kezébe véve az állát.

- Grrr- morgott, ám erre egy élvezkedő pillantást kapott, így felhagyott az ellenszegüléssel.

- Így aztán- folytatta Orochimaru- ugyebár ketten vagyunk. Kénytelen vagy velem jönni.

- Nem megyek veled- szakította ki magát a férfi fogásából, ám az pillanatokkal később fölhúzta az ágyról és lefogva csak a lábának adott szabadságot, majd elindult vele ki a szobából, egyenesen le a lépcsőn.

- A kígyó területére tévedt gyenge bárányka már nem menekülhet a harapás elől- sziszegte neki gonoszan, majd a nagy terembe vezette és belökte rajta. Naruto pislogott egyet, majd meglátott két ajtót, ami nyitva volt, így elkezdett futni az egyik felé, ám az hirtelen becsapódott előtte, majd mikor a másikhoz indult volna, az is, így Orochimaru elvágta a lehetséges menekülési útvonalat a szőke elől- Szegény Sasuke… ha itt lenne, biztos a pártodra kelne, hogy ne kínozzalak- vigyorgott félelmetesen. Naruto elég helyet érzett egy lehetséges csata kialakításához, így ujjait keresztbe tette és jutsut formált.

- Árnyékklón-jutsu!- kiáltotta el magát, s mellette öt klón jelent meg, amik azonnal osztódni kezdtek. Orochimaru kuncogni kezdett, majd megnyalva a száját, ő is jutsut formált, ám a jutsu nem volt látványos, a férfi mégis kuncogva állt ott és mint aki jól végezte dolgát, nézte Narutot. A szőke kereste a csapdát, ám nem talált semmit.

- Most mi van? Harcoljunk?- kiabálta neki, a terem visszhangzott. Orochimaru továbbra sem mozdult- Nem akarsz velem megküzdeni?

- Oh, dehogynem. Jobb, ha beleveted minden erődet- mondta- És nézz magad alá.

- Mi? A francba!- mondta. Több száz kígyó kúszott a földön, körülvéve a sok Naruto lábát. A szőke próbálta ütni-vágni őket, ám azok meg sem érezték, egyre feljebb kúsztak és mindegyik beleharapott egy-egy Narutoba. Az összes fiú egyszerre kiáltott fel és esett össze, majd a klónok kipukkantak és csak az igazi térdelt a terem közepében lihegve- Te…

- Ugyan, hagyjuk a formaságokat. Kelj fel- mosolygott gúnyosan, már-már Sasukésan. Úgy, ahogy Sasuke átvett sok szokást Orochimarutól, ez fordítva is megtörtént egy kevésbé feltűnő formában. Naruto átkozta a kígyóarcút, majd felállt és a csakrájára koncentrált. Már kevés hiányzott ahhoz, hogy elérje a határt, de minden erejét bevetve indult neki, hogy legyőzze Orochimarut és végre szabad legyen. Aztán többet nem hagyná magát elvinni, megölné ezt a férget és talán… vissza tudná vinni Sasukét is. Ezzel a hittel harcolt egész végig, Orochimaru és a végeláthatatlan számú kígyói ellen, míg egyszer csak vörös chakra jelent meg a kezében, amikor készült a Rasengan elsütésére. Ő maga nem vette észre, a düh elvette az eszét, és csak Orochimaru egyre undorítóbban vigyorgó arcát nézte.

- Hm, Naruto, gyere csak, míg van erőd… - mondta, ismét megnyalva ajkait, miközben előre zúdult hajjal formázta a jutsuit. Taktikát váltott, mert tudta, hogy Narutot könnyebb lélekben megtörni, mint testben- Akárhogy harcolsz, Sasukét úgysem kényszerítheted rá, hogy veled menjen- sárga szemei felvillantak, ahogy Naruto dühtől és fájdalomtól kipirosodott arcát nézte, majd folytatta- Sasuke is csak kihasznál és becsap, ő sem jobb nálam.

- Elég…- suttogta, miközben megállt és a Rasengan fénye kialudt a kezében.

- Hazudik neked és meg fog ölni, amint nem kellesz neki- villantak ki az éles fogai- És mellém fog állni, amikor közöttünk dönt majd…

- Elég legyen…

- Mert Sasuke utál téged- jelentette ki könnyedén, élvezve Naruto eltorzult arcát.

- Elég!! Nem!- egy chakrafarok elszabadult és a Rasengant újra előidézte a kezében. Hatalmas gömböt alakított ki a kezében, majd egyenesen Orochimaru felé rohant. Nem is vette észre, hogy már karmai nőttek és hegyes foga, s hogy egy könnycsepp csurrant ki a szeme sarkából. Ahogy elérte Orochimarut, az elővett valamit a háta mögül, amivel áramütésszerű csapást mért rá. Naruto ugyan az eszével felfogta, hogy eltalálta a másikat a Rasengannal, de az már nem jutott el hozzá, hogy miért nem lát normálisan és miért érzi úgy, hogy zuhan előtte világ...

Naruto csak percekkel később ébredt fel az ájulásából és egyből el akart menekülni, amint meglátta a kígyóképűt, ahogy egy injekciót fecskendez belé. Ám nem tudott felugrani, mert meg volt kötözve. A láncok erősen visszahúzták és amikor a teste visszahuppant valamire, a láncok csörögve érkeztek le mellé.

- Csak nyugalom, Naruto- tette a tenyerét a fiú mellkasára eszelősen mosolyogva, mire az gyorsan kezdett lélegezni- Ez csak egyfajta erősítő, még Sasuke hozta valamikor.

- Hagyj békén! Nem kell semmilyen injekció!- kiabálta- Mit csináltál velem?- nézett magára, a felsőtestén nem volt ruha. Orochimaru végigsimított az állán.

- Kivédtem a támadásod- felelte. De hiszen, gondolta Naruto, látta, hogy eléri! Egy sebet is látott a vállán, biztos, hogy csak az lehetett!- És megpróbáltam elvenni tőled a Kyubit.

- Mi?- kelt volna föl megint, a láncok csörögve feszültek meg a csuklója körül- Bántottad a Kyubit? Kivetted belőlem?

- Fogalmazzunk úgy, hogy egybenőtt veled- mosolygott ellenszenvesen.

- Mi?- húzta össze a szemöldökét és visszadőlt a puha anyagra, amiről megállapította, hogy egy orvosi ágy. Orochimaru arckifejezése nem változott.

- A Kyubi olyan, mintha veled született volna. De te születtél vele. Ezért lehetetlen elvenni tőled a gyűrű nélkül…- rántotta meg a vállát, majd veszélyesen csillogott a szeme- Ezért addig fogok veled szórakozni, míg önszántából nem adja nekünk magát… vagy mindketten meghaltok- bár, Orochimaru tökéletesen tudta, hogy annak nem lenne semmi értelme, ha Naruto meghalna a rókával együtt, és Sasuke sem hagyná egykönnyen. De élvezte a rémülettel teli tekintetet, amit a kijelentéséért kapott. Ám az már kevésbé tetszett neki, hogy Naruto arckifejezése elszánttá és haragossá vált.

- Akkor inkább ölj meg!- kiáltotta, meglepve ezzel Orochimarut is.

- Hm- vigyorgott végül- Ugyan, abban nem lenne semmi szórakoztató, én nem vagyok egy egyszerű gyilkos pszihopata. Én szeretem, ha a bárányka megdolgozik azért, hogy végül a kígyó áldozatává váljon.

A férfi vészesen közel hajolt a szőkéhez, aki megrémült szemeivel figyelte őt, míg végül megérezte a hosszú nyelvét az ajkain és undorodva fordult el.

- Hagyj békén, undorodom tőled- mondta összeszorítva a szemét és végül a száját.

- Bezzeg Sasukétől, aki önként jelentkezett arra, hogy tanítsam, hogy a mestere lehessek, aki több embert ölt, mint te el tudnád képzelni… tőle nem undorodsz, igaz?- vigyorgott, majd végignyalt a másik arcának vonalán és maga felé fordította a szőke arcát.

- Nem hiszek neked!

- Pedig nem szokásom hazudni- vágta rá rögtön- Ellenben, ha ezt sem hiszed, kérdezd meg majd Sasukétől, hogy hány embert ölt meg…- mondta fölényesen és erőszakosan bedugta a nyelvét a zárt ajkak közé, elvigyorodva azon, ahogy a szőke menekülni próbál a vad csókja elől. Viszont hamar elvált tőlük, Naruto szerencséjére és eloldozta a fiút- Talán később folytatjuk, de most Sasukével kell foglalkoznom- mondta perverzen mosolyogva és végignyalva az ajkain, szó szerint elnyelte őt a föld.

Naruto undorodva vette fel a pólóját és kimosta a száját, majd felrohant a szobájába és hangosan becsapta maga után az ajtót. Nem érdekelte, hogy vajon Sasuke és Orochimaru meghallotta-e, ő nem akart többet kijönni innen addig, amíg esélyt nem lát arra, hogy elmeneküljön, messzire innen. Belevetette magát az ágyba és a fejére húzta a takaróját, majd össze szorítva az enyhén nedves szemeit, lassan lélegzett… egyre lassabban, míg végül a párnájába temetkezve elaludt…

- Kifogyunk az időből, Orochimaru Mester- mondta Sasuke, mikor kiléptek a bunkerből a fényre- Ki tudja, hány szörnyet gyűjtött már össze az Akatsuki…

- Nyugalom, Sasuke, meg fogjuk találni. A Rejtett Vízesés falujában rejtőzködhet, meg fogjuk találni- mondta mély hangon a férfi és felugrott a fára, majd tanítványa követte- Szétválunk és ott találkozunk. Ha megtaláltad, kövesd, de ne állj le vele harcolni.

- Hn- bólintott, majd eltűnt. Orochimaru megnyalta az ajkait, majd ő is eltűnt és egy egészen más irányba indult, mint a fiú.

Naruto pedig a szobájában aludt mélyen három órája. A gyomra korgására ébredt fel.

- A francba…- szitkozódott fájó hasára, majd felállt és ránézett az ott lévő órára. 16.02- Remek! Nem is ebédeltem…

Belenézett a tükörbe, hát nem volt egy szép látvány, ezért megmosta az arcát és megrázta a fejét, hogy a tincsei ne lapuljanak le. Elindult lefelé és fülelt, hátha hall valamilyen hangot arra utalóan, hogy fogva tartói a közelben vannak, de semmi.

- Sasuke?- kérdezte bizonytalanul, ám nem válaszolt senki. A kígyóképű nevét még véletlenből sem akarta kimondani és felesleges is lett volna, hiszen ha itt lett volna, akkor már rég hallotta volna a tipikus nyájas beszédét arról, hogy Sasuke épp miért távozott. Tehát együtt mehettek el. Kiváló lehetőség! Naruto agykerekei gyorsan forogni kezdtek, majd felment a szobájába és egy hátizsákba, amit az ajtó mellett talált, belepakolta a törölközőjét, pár ruhát és ételt is próbált, de nem fért be, ezért fintorogva mondott le az evésről, a szabadságáért cserébe. Gyorsan elindult kifelé, minden ajtót kivágott maga előtt, vagy ha lakatra volt zárva, betörte és egyenesen szaladt fel a keskeny folyosón, majd a felette lévő kijáraton kibukdácsolt és elfutott valamerre. Nem is fogta fel, hogy ilyen könnyelműen hagyták ott egyedül, és nem tudta, merre rohan, de el kellett onnan mennie, mielőtt valami rosszabb történne. Ismerős környéket látott, elérte a Rejtett Vízesés határát, ami azt jelenti, hogy már csak két falunyira van tőle Konoha. Ahogy beért a nagy falu belső részébe, leállt a futással és igyekezett elvegyülni a tömegben, és mivel nem volt nála a fejpántja, ez egész könnyen ment. Hirtelen Sasukét látta meg a tömeg végén, ezért gyorsan elbújt egy ház árnyékában. „Francba! Hogy kerül ide Sasuke?!” Egyre jobban behúzódott a házba, amikor nekiment valakinek. „Még ez is…!”

- E…Elnézést, nem volt szándékos!- motyogta elvigyorodva.

- Kérlek, ne mondd el neki, hogy itt vagyok- hallatszott a lány hangja félénken. Naruto értetlenül bámult rá, majd mikor Sasuke Sharinganos szeme körbekutatta az utca másik oldalát, csöndben maradtak és visszafogták a lélegzetüket. Mikor elment, fellélegeztek.

- Te miért menekülsz Sasuke elől?- kérdezte Naruto.

- Ezért- felhúzta a pólóját a hasán, ahol látható volt a köldöke körül egy jel, hasonló volt Narutoéhoz, csak az övén a pecsét is látszott- Egy szörny van bennem, a háromfarkú… Nem használom az erejét, nem vagyok kunoichi.

- Te… te is…- Naruto ijedten bámult rá, amiről a lány azt hitte, hogy tőle fél- Belőled is ki akarják szívni…- szomorodott el- Bennem a Kyubi van, a kilencfarkú róka.

- A kilencfarkú?- döbbent szemeit a szőkéébe fúrta. Hallott már róla a barátnőitől, akik az Akadémián végeztek. A kilencfarkú a legveszélyesebb és legvégzetesebb szörny, amiről valaha beszámoltak…- Ezért keres téged is, ugye?

- Hát…- bele akart kezdeni, hogy Sasuke mennyire idegesítő, mikor xy dolgokat mond vagy tesz, de úgy döntött, hogy inkább meghagyja magának- Igen.

- Értem…- tekintetét levitte a földre- És mit akarsz csinálni?

- Még… nem tudom,de el kell tűnnünk innen! Sasuke elment, gyere!- fogta meg a karját és együtt az erdő felé vették az irányt. Vigyáztak, nehogy valahol belebotoljanak az Uchihába, majd amikor beértek az erdőbe, felhagytak a rohanással és lassan haladtak tovább. Naruto hirtelen nekiütődött a fának, a nyakán szorító érzés lett úrrá. Letekintett és a lány tartotta őt a három méteres karjával a levegőben.

- Hm, csak nem hiszed, hogy azonnal megbízok benned? Enyém lesz a hatalom, ha megöllek és az Akatsuki is félni fog tőlem- mosolygott gonoszan, majd felvette igazi alakját, ami egy gyönyörű nő volt, kék virággal a hajában- Bezzeg engem még innen is kitessékelnek. De te kárpótolsz minden bevetett fáradságomért.

- Kh- köhögött fel és megpróbált megmozdulni, ám a szorítás erősödött a nyakán- Akkor… nem is rendelkezel a háromfarkúval?

- Hogy én?- nevetett fel csengő hangjával, majd még erősebben szorította a fiú nyakát- Nem, kedvesem. A tiéddel megelégszem.

Hirtelen a nő mellkasán átszúródott egy hatalmas tachi, mire a nő fuldokolni kezdett és hátrafordult. A szemei elkerekedtek, ahogy meglátta, hogy ki áll mögötte.

- Itachi öccse…- sziszegte. Naruto nem látott semmit abból a személyből, aki a nő mögött állt, csak igyekezett kiszabadítani magát. Mikor már majdnem megvolt, a nő megszorította annyira, hogy felkiáltott, majd a nő egy másik fához csapta és nem foglalkozott vele.

- Narutot…nem bánthatja…senki- Sasuke igyekezett minél nagyobb levegőt venni, hogy ne Naruto szeme előtt kezdjen morbid mészárlásba. Kihúzta a nőből a tachit, majd egy pillantás alatt a nő háta mögött termett és levágta a fejét. Még ez is elég sok vérrel járt, de kevesebbel, mintha össze-vissza vagdalta volna, hogy kiadja a dühét. Lehajtotta a fejét.

Naruto remegő szemekkel nézte őt és magában szomorúan igazat adott Orochimarunak. Fel akart állni, ám a bordájába és a kipirosodott nyakába belenyilallt a fájdalom, ezért nyögve rogyott vissza a földre. Érezte, ahogy Sasuke odamegy hozzá és a karjába veszi a testét.

- S…Sasuke- nyögte félig lehunyt szemekkel, s úgy hitte, hogyha most kérdezne, akkor ugyanolyan hangnemet kapna, mint amit a kígyóképű. Nem tudta, mennyi idő telt el azóta, hogy ott álltak, de Sasuke megszólalt.

- Most ne beszélj, Naruto- hallotta a lágyan csengő hangot. Zárt ajkai kinyíltak, bár nem akart mondani semmit- Maradj nyugton, még az is lehet, hogy eltörtek a bordáid.

- Sasuke…- próbálkozott, miközben a fiú lassan elindult vele egy kerülő úton visszafelé. A fiú nem nézett rá, csak akkor, mikor Naruto lassan körbefonta a karját a nyaka körül és lassan lehúzta egy csókra. A szőke egyből behatolt a nyelvével a fekete ajkai közé, és társa elfogadta a táncra hívást a nyelvével. Az időt már nem is érezte, de tudta, hogy valószínűleg jó ideje csókolóznak már, szinte levegő nélkül. Végül Naruto szakította meg a csókot és pirulva Sasuke ingét kezdte bámulni. Sasuke boldogan mosolyodott el, miközben újra elindult és hamarosan a fákon ugrálva értek ki a faluból. Nem szóltak egymáshoz egészen addig, amíg messziről látni nem lehetett a következő rengeteget.

- Sasuke, én nem akarok oda visszamenni!

- Megsebesültél, Dobe- válaszolta ránézve, Naruto elpirult. Az út során akárhányszor ránézett, a szőke mindig édesen elpirult és elfordította a tekintetét- És amúgy is vissza kell vinnem téged, Orochimaru Mester parancsolta.

- Ha jól leszek, tuti agyonpüföllek, amiért visszavittél- morgott. Sasuke kuncogott.

- Akárhogy fenyegetőzöl, akkor sem tehetek másképpen- mosolygott. Naruto dühös tekintetét a másikéba fúrta, aki láthatóan jól szórakozott. Próbált kiugrani a másik öléből, ám az első elrugaszkodásának köszönhetően fájdalomhullám haladt át a testén, és Sasukét egy pillanatra kibillentette az egyensúlyából és majdnem leestek- Baka! Ne ficánkolj már, mert mindketten leesünk és még több sérülést szerzel.

- Nem érdekel! Nem viszel vissza, Teme!- illette a névvel és újabb kísérletet tett a kiugrásra, amivel csak azt érte el, hogy Sasuke mellélépett és leestek a magas fáról. Sasuke előbb észlelt és magához rántotta Narutot, majd egy lentebbi ágra sikerült ugrania vele.

- Na jó, ebből elegem van, Dobe!- mondta és dühösen megszorította a szőke derekát, így az felkiáltott és neki lehetőséget adott, hogy kihasználva az alkalmat, megcsókolja Narutot. A csók nem volt finom és lágy, hanem szenvedélyes és vad, amiben mindketten hamar kifáradtak. Naruto megzavarodott és azt sem tudta, hol van és mit csinál vele a másik, majd amikor eljutott a tudatához, felnyögött az érzéstől. Sasuke meglepődött, majd még vadabban csókolta a szőkét, egy apró morgást is hallva.

- Sasuke…- tolta el magától a szőke- Állj…

- Dobe- mosolygott önelégülten, majd maga sem vette észre, mivel folytatta- Gyönyörű vagy.

- …M…Mi?- elképedve állt Sasuke karjaiban és megismételte a kérdést- Hogy mi?

- Hm- hümmögött, majd gondolkodott. „Ezt most tényleg kimondtam volna?”- Igen.

- Sasuke…- vörösödött el a szőke. A megszólított a szemeibe nézett és most már magabiztossággal mosolyodott el, s azon vette magát észre, hogy már nem is dühös.

- Gyönyörű vagy, Dobe. Ezt mondtam- nyalta meg az ajkait alig észrevehetően és ismét a Narutoéhez közeledett. A szőke viszont nem hagyta, hogy megcsókolja, kiszabadította magát a gyenge fogásból és hátrálni kezdett.

- Miért csinálod ezt velem, Sasuke? Régen egyenesen gyűlöltél, most meg…- nézett félre.

- Soha ne mondd ezt többet. Én soha nem gyűlöltelek, most sem gyűlöllek. De vissza kell téged vinnem a bunkerbe, hogy ellássam a sebeidet, Dobe. A Mester mindjárt itt lesz, nem tehetem- hajtotta le a fejét és újra felemelte Narutot, aki felszisszent és nem nézett rá.

-  Tudok magamtól is menni- szólalt meg végül. Sasuke csak jobban magához szorította és nem szólt semmit. Hamar elérték a bunkert, az